Nos. Bő három hét után távoznom kellett volt kolleganőm vendégszobájából, úgyhogy azóta ismét nyugaton (régi falumtól egy köpésre) telnek napjaim. Egy korábbi ismerőssel költöztem össze, aki a volt főnökömék családi jóbarátja. Elsőre jónak tűnt az albérlet, de lakva hamar kiütköztek a hibái: a penészes falak, hiányos vagy hibás berendezések, de leginkább a zajos szomszédok. Mellettünk és felettünk ír fiatalok laktak, néha 5 éjszaka buliztak zsinórban, eláztattak bennünket, ordítottak, a ház előtt randalíroztak, és állatok módjára viselkedtek. Ezért aztán 2 hét után új hely után néztünk, majd hamarosan át is költöztünk a mostani házikónkba, amit mindketten "otthonnak" érzünk végre. Egy ötös sorház második lakása. Nem valami nagy, de kettőnknek megfelel, és eddig a szomszédok sem okoztak gondot. Nekem külön nyugalom, hogy Ruby-t biztonságban tudhatom a magánparkolóban. Egyébként van erkélyünk, ahonnan látjuk a szent zarándokhely, a Croagh Patrick csúcsát, van kilátás vízre (és tehénre), az én szobám pedig egy szomszéd udvarra néz, ahol a gyönyörű zöld gyepen két agár osztozik. Hétfő óta még növények is vannak az erkélyen, ééééééééés még én is bevállaltam egy kaktuszt.

Az álláskeresés néhány reménysugár után, egy ponton teljesen üres pénztárcával és bankszámlával, és álmatlan éjszakák sorával, majdnem totális kudarccal zárult. Vagyis nem zárult, mert továbbra is keresek. Pillanatnyilag egy négycsillagos szálloda éttermében vagyok próbaidős felszolgáló, de csak heti pár órában, ami nem fedezi a kiadásaimat. Volt néhány interjúm, de kizárólag takarítói állásokat ajánlottak fel, a recesszió miatt a rendes munkákra kizárólag íreket vesznek fel. Húsvétkor elkezdtem dolgozni egy helyi panzió/bár/étteremben, de már az első nap tudtam, hogy nem fog menni. A hely színvonala valahol a Mariana-árok körül lehet, mind a tulajdonost, mind a klientúrát illetően, de inkább nem részletezem, hogy milyen gyomorforgató dolgokkal szembesültem. Napokon belül felmondtam, aztán még ment a harc a tulajjal, mert nem akart fizetni, aztán meg fel akart jelenteni, mint mocskos külföldi csalót. Szerencsére azonban sajnálta az időt és energiát, hogy be is váltsa a fenyegetőzést, úgyhogy megszabadultam attól a rosszemlékű helytől. Pár napig kisegítettem egy házaspárnál, akik márciusban majdnem felvettek a saját panziójuk menedzselésére, de végül mégsem. Ennek ellenére egész jóban lettünk, így behívtak pár napra áprilisban, ami nagy segítségnek bizonyult anyagilag. A gödörből viszont még nem kecmeregtem ki, úgyhogy igyekszem meghúzni magam, és amíg nincs más vagy nincs jobb, addig próbálok a felszolgálásból összekuporgatni egy lakbérre valót. Hogy bölcs barátomat idézzem: "jobb a biztos sz*r, mint a bizonytalan semmi".

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.