Egész nap esik az eső, de persze ez errefelé nem újdonság. Az ablakomból a szomszéd hegy tetején havat is láttam ma délelőtt, ami ugyan kevésbé megszokott, de azért korábban is előfordult már. Az viszont nem rémlik, hogy bármikor úgy léptem volna ki a személyzeti bejáraton, hogy három kos legelészett volna a parkoló mentén, és a háttérben két másik is futva közeledett. Namármost, a kos nem kisbáránka. Úgyhogy roppant talpraesetten visszazurükkoltam a szobámba és telefonos segítséget kértem. Végül Briddel nagy bátran körbekerítettük őket (Amy, te menj velük szembe, én jövök hátulról, napeeersze, aztán meg jöhet a "te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb", mi?), visszatereltük mind az ötöt a legelőre, és biztos ami biztos alapon rájuk zártuk a kaput is. Két órával később a szívverésem is normalizálódott.

Egyébként nagyjából a szokott mederben folydogál az élet. Pénteken sajnos bekövetkezett az első idei haláleset, egy nagyon rendes testvérpár tüdőátültetésre váró anyukája nem érte meg, hogy megfelelő donort találjanak. Sajnálom őket.

És hogy egy kis kultúráról is szó essék (na tessék, még a szó is esik): múlt héten a curry után (ami, mint kiderült kb 4-5 napra vágja haza az emésztésem, minden bifiduszeszenzisz ellenére) újabb ízelítőt kaptam az indiai civilizáció kincseiből. Mosogatás közben figyeltem fel rá, hogy valami nagyon bántja a fülem. Sri kihangosított telefonjából szólt valami, amit talán "indiai pop"-nak lehetne nevezni. Hogy mennyire nyerte el a tetszésem? Inkább hallgatnám órákon át a váróban a fogorvosi rendelőből kiszűrődő fúró zaját!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.