Jól tettem, hogy elöl hagytam a fotómasinát. Térültemben-fordultamban kattintottam párat. Íme, a kiválasztottak:

 

Mindenek előtt, mink:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A baloldali lépcső az étterembe visz, balra nyílik két helyiség, a bejárattal szemben pedig egy harmadik. A túlsó (hatszögű) terem nagyon hangulatos. Csupa ablak, így nappal világos, sötétben pedig az üvegen tükröződő gyertyafénnyel nagyon hangulatos lesz. A három teremben meglehetősen eklektikus a berendezés: a 15 mívesen munkált faasztalból összesen három egyforma akad, de a terítők eltakarják e vidám összevisszaságot. Az étterem felirat felett található a konyha. Az alsó szint a személyzeté, a céges autó pont a főnök és menyasszonya lakrészét takarja. A kép jobb oldalán, a melléképületben van 8 szoba. A főépület oldalán a családi címer (a pedigrés ír családoknak van saját címerük) és emléktábla mellett lakom én. :)

 

Kilátás az ablakomból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ők a szomszédjaim. Vagyis a szomszéd birkái.

 

 

 

A bolt felé (az út maximum 300 méter lehet) két mosolyogtató fotótémát is találtam. Ugyanis van egy híd fél kilométerre, amit épp felújítanak. Ezért a forgalmat irányítani kell.

 

Először is, tudatni kell az autósokkal, hogy választás előtt állnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

NO MAAM = Westport :)

Ez persze csak azoknak poén, akik tudják kicsoda Al Bundy... :D

 

 

Másodjára pedig, az időzítés kérdése.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a tábla (mérete is figyelemkeltő: kb. a térdemig ér) jól átgondolt terv szerint az úttesttől jobbra van elhelyezve a járdán. Ergo, mivel baloldali közlekedés van, úgysem veszi észre senki. Meglepő módon azért mindig megállnak az autósok – talán a másfél méteres lámpa miatt, ami tiszteletet parancsolóan tornyosul a „kresz tábla” mellett. Hát nem cuki? Szerintem valami Közlekedj okosan vagy hasonló társasjátékból kölcsönözték a kellékeket.

 

 

 

És akkor jöjjenek a kutyáááááák!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ő itt a trónörökös szeleburdi, Squire. Valójában semmit nem lehet vele kezdeni. Úgy lüke, ahogy van, az értelemnek eddig még a szikráját sem sikerült felfedeznem ennél a kutyánál. :)

 

 

A rangidős apa, Finn minden alkalmat megragad, hogy az apportírozás művészetét gyakorolja. Képes ölnyi faágat a szájában cipelni, vagy akár egy darab kavicsot a lábam elé tenni (a csúcs eddig egy száraz falevél volt). Aztán várja, hogy dobjam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Látszik a haja? Nagyon fújt a szél, de azért nagyjából okés az összkép. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egyébiránt (meg) nála kevésbé kutyább kinézetű ebet még nem láttam. Néha egész emberi arcot látok, amikor ránézek. Kicsit szomorúvá teszik ezek a távol ülő szemek. Ő az én csacsi, öreg, szeretnivaló füles macilacim.