Vasárnap rövid, fájdalommentes búcsút vettem a diákszállótól, mely 12 napig főhadiszállásomul szolgált. Magam mögött hagytam kis bunkeremet a piros emeletesággyal, zajos szomszédokkal és a felettébb gyanús lengyel takarítónővel. Mint kiderült, egyben el is vágtam magam a külvilágtól, hiszen a netes kütyüm nem működik Leenane apró falucskájában (amire számítottam is), és a telefonom sem (amire viszont határozottan NEM voltam felkészülve).

 

Hogy mivel telt az elmúlt néhány nap? Vasárnap értem jött a főnök (Oran) és elfuvarozott új rezidenciámig. Dombos, hegyes vidéken kanyarogtunk, míg egy kanyar után elő nem bukkant néhány házikó, köztük a családi vendégház is. Üdvözlésünkre előkerült két csaholó eb, a barna-fehér mintás, higgadt és megfontolt Finn, valamint egy hebrencs energiabomba, a fekete-fehér Squire (apa és fia). Fajtájuk eleddig ismeretlen, a fiatalabb kicsit az angol szetterre hasonlít. Sajnos a szülői házban laknak így keveset találkozom velük, de Finn haja mindenképp fotóra kívánkozik, úgyhogy a fotóapparát lövésre készen áll a szobámban. Oran megmutatta a szobámat, gyorsan körbeszaladtunk az épületen, ami pillanatnyilag üresen áll, de reményeink szerint hamarosan szorgos szakács sürög a konyhában, ügyes pincér szolgálja fel az ínycsiklandó fogásokat, éhes turisták tanulmányozzák az étlapot, a jóllakottak pedig elégedetten pihegnek szobáikban. Ez a nap az akklimatizációé – mondá a főnök – majd, némi alvást bepótolandó, magamra hagyott. Rutinosan kipakoltam a cókmókomat, belaktam a szobát, majd sétálni indultam.

 

Valójában amerre nézek hegyeket látok, illetve a Killary-fjord belső csücskét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hegyek csúcsát általában felhőtakaró burkolja, ami néha egészen a lenti régiókig süllyed. Ez számomra elég kísérteties látvány, és a vele járó finoman szitáló csapadékhoz sem vagyok hozzászokva… még.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(jön a felhő, ideért a felhő)

 

 

Ha épp nem takarja el a felhő a dombokat, akkor is sok a fehér folt: birkák tucatjai legelésznek és bégetnek békésen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Persze amikor túrázni indultam a szomszédos lankákra és szembe kerültem egy szabadon kószáló kossal, jobbnak láttam kereket oldani.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szóval nagyjából ennyi a szórakozás. Jönnek a felhők, mennek a birkák, ja meg naponta kétszer dagály van. :)

 

 

Tőlünk keletre található a falu központjának tekinthető „üzletsor”: kávézó (jelenleg nem üzemel), étterem (jelenleg nem üzemel) kisbolt (de még mennyire, hogy üzemel, csak épp szerény a készlet – ma lekezeltem Tonyval, a tulajjal is), illetve – itt hangosan felröhögtem (úgysem volt senki a közelben) – egymás szomszédságában a már említett két kocsma, ha jól emlékszem, a fantáziadús Gaynor's, illetve Hamilton's cégtábla látható a bejárat fölött. Felderítésük későbbi időpontban lesz esedékes. Jó hír viszont, hogy találtam egy nyilvános telefonfülkét, kiderült, hogy a helyi kisboltban időnként posta is üzemel, illetve hogy szerdán és szombaton két-két órácskára kinyit a helyi „teleház”, ahol lehet internetezni, így remélhetőleg nem feleslegesen gépelem most e sorokat.

 

Update: a telefonfülkét március 16-án kivonják a forgalomból, és egyébként sem fogadja el az érméket. A teleházban pedig szabályellenes (és egyébként lehetetlen is) saját pendrive-ot használni. Ezért mikor ma elszontyolodva hazaértem, a főnököm megszánt, és megengedte, hogy használjam a modemét amíg meccset néz a kocsmában. Drága ember!

 

Ami a munkát illeti… nemesít. :) Ketten vagyunk a főnökömmel, és az anyukája is átjön (a vendégház mellett laknak jóságos nagyapóval) segíteni. Hétfőn kitakarítottam a szobákat, amíg a főnök a parkettát lakkozta, kedden pedig elkezdtem ágyneműt húzni és elrendezni a berendezéseket. Épp a szobák felével végeztem, mikor Oran rájött, hogy két réteg frincfranc hiányzik az ágyakról. Hogy errefelé mennyi mindent aggatnak a fekvőhelyekre! Az ágyak két részből állnak. Van egy görgőkkel felszerelt, anyaggal fedett, üreges deszka-doboz, ez az alap. A dobozt el kell takarni egy földig érő, fodros lepedő-szerűséggel, amit Oran csak „skirt”-nek, azaz szoknyának nevez. A szoknyás dobozra kerül a matrac. A matracra tesznek egy réteg gyapjú ágymelegítőt, egy másik, steppelt „ágyvédőt”, arra még egy réteg matracvédő kerül (véletlenül se akkora a mérete, mint a matracé). Erre jön - az elvileg méretre készült - gumírozott lepedő. Aztán párna, takaró, és ha nincs szerencsém, akkor egy kötött takaró az ágy végébe. Na, és ezeket mind nekem kell majd mosni-vasalni! És a fürdőszobákat még meg sem említettem. :)

 

Annyi biztos, hogy (a korai) lámpaoltás után nem kattog az agyam holmi irodai feladatokon, gondokon. Az ágyon végigdőlve esténként jóleső fájdalom járja át tagjaimat, és másnap reggel, pihentető alvás után, az ablakon túl ismerős birkák, a házon belül pedig új, eddig talán ismeretlen feladatok várnak rám.