Gratulálok Gabriel Byrne-nek és Colin Farrellnek a Golden Globehoz. Szép volt, fiúk! :)

Helyszűke miatt azt hiszem nem említettem Stephen - wicklowi kalauzunk - azon állítását, miszerint bármelyik ember családfáját vissza lehet vezetni az ír gyökerekig. Tény és való, hogy a burgonyavész miatt rengetegen választottak maguknak új hazát. 60 millió ír leszármazott éldegél világszerte, legtöbben az Egyesült Államokban. 23 amerikai elnökről tartják, hogy ír vér csörgedezik (vagy csörgedezett) az ereiben. Stepen megmondta előre, hogy figyeljük meg, Obamáról is ki fog derülni, hogy valójában ír a csávó. És milyen igaza van!

A legközkedveltebb esti show műsor, az 1962 óta futó Late Late Show (nagyon-nagyon késői show) egyik adásában hangzott el a következő dal:

Szerintem abszolút fülbemászó nóta, a közönség is rögtön vette a lapot. Ha ismerném az íreket, azt mondhatnám: na ezt szeretem az írekben! :) De nem?! Szerintem baromi jófejek! (A dal címe: There's no one as Irish as Barack Obama) Dalszöveggel együtt látható hivatalos verzió itt: https://www.youtube.com/watch?v=HplZ_taHXLM .

És ha már a tévénél tartunk, bár nem feltétlenül ír vonatkozású az infó: a 4-es csatornán fut a brit Celebrity Big Brother. A villalakók közül akit mi ismerhetünk: Coolio, az exSugababes-es Mutya, LaToya Jackson (Jacko testvérkéje),  és az imádnivaló Verne Troyer - alias MiniMe. De nem is ez a lényeg, hanem ahogy a stúdiós kibeszélős műsort (gondolok itt a kezdési időpontra) reklámozzák a tévében: weekends around 11ish...

Mivel a munka frontján a helyzet sajnos változatlan, kénytelen vagyok a hétköznapokra szorítkozni bejegyzéseimben.

Tegnap este elmentem a magyar boltba, és megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy lehet kapni babérlevelet és egy-két fűszert, fűszersót, és még tejföl is akadt. Vettem krumplit - kicsit furcsán nézett ki: a színe halványsárga, nem a megszokott krumplihéj-rózsaszín vagy barnás árnyalat (színszakértő olvasóm esetleg beazonosíthatná a burgonyahéj színét...). Úgyhogy ma megfőztem az első (remélem nem utolsó) dublini krumplifőzeléket. Egész jó lett, sőt! Végre nem konzerv vagy tészta. Sütöttem hozzá csirkecombot. És most lehet otthon örülni a hazai baromfi feldolgozás színvonalának, mert ezeket a combokat bizony még jó félóráig kopasztanom kellett! Enyhén szólva rájuk fért volna egy epilátoros kezelés. Brrr.

A másik szobát eddig két lány (egy kanadai, egy koreai) és egy srác (francia) jött megnézni. A kanadait megvétóztam, a koreai meg inkább lányszobába menne (nem vette észre, hogy a szobát csak fiúknak hirdették meg; vagy egyszerűen nem értette - elég hiányos az angoltudása). A fiú elég jámbornak tűnt. Meglátjuk hogyan alakul a szoba sorsa a továbbiakban. Még van pár nap hogy ők is szétnézzenek.

Egyébként ma találkoztam egy igazi írrel! Ez nagy hír, ugye? :) A szobatársam ismerőse a srác. Beszélgettünk kicsit, és kérdeztem, hogy ő hová valósi. Rám nézett tányérra nyitott kék szemekkel, felvonta vörös szemöldökét egészen vörös haja tövéig, és megkérdezte "hát nem egyértelmű, hogy ír vagyok?" hehehe Azt hiszem egész jó kezdet volt ez. Szerintetek is? :D

Mivel Rodrigo elmegy, meghirdette a helyét az ír albérletes honlapon. Az imént jött megnézni a helyet egy LÁNY. Nem tudom Antonio mit szólna hozzá, ha egy csajjal kéne megosztania a szobáját, de eddig úgy néztem, hogy a már itt lakóknak nincs beleszólásuk abba, hogy a kiköltöző helyére ki kerül ide. (Lehet, hogy ez volt az én mázlim is...) Lényeg, hogy a csaj nem szimpi, nem akarok vele lakni és kész. Meg különben is, felborulna a hormonális egyensúly, ami sose jó. Úgyhogy most azonnal megyek a boltba és főzök ezeknek valami speckó kaját, hogy megbeszélgethessük a dolgot. Még a végén kénytelen leszek kiköltözni!!! Tudjátok hogy van ez: nem a legszebb, nem a legjobb, de mégiscsak ez az "otthonom" vagy mi.

Nem sok újdonságról tudok beszámolni. Viszont mindjárt kezdődik a Vészhelyzet utolsó évada! :D (A Grace klinika 5. évad hétfőn kezdődött. azzaz) Most már azért is muszáj maradnom, hogy végignézhessem ezeket a vadi új részeket.

Tegnap este kiköltöztem a nappaliba, mert éreztem, hogy nem fogok tudni aludni, és nem akartam a szörcsögésemmel Yun Mit zavarni. Szobatársam erre közölte, hogy ő már napok óta aggódva számolja a lélegzetvételeimet, mert van hogy 5 percig semmit sem hall az én oldalamról. Ha mégis, akkor meg horkolok. Na bumm! Miket meg nem tud az ember!? :)

A nappali képes felmelegedni, ellentétben a lakás többi részével, úgyhogy ide rendezkedtem most be. A szófa viszont nem a legjobb választás alváshoz, mert fekve kicsit rövid. De ha nem hason fekszem, akkor ki lehet bírni. Talán ma még itt éjszakázom.

Egyébként köszönöm az újévi, születésnapi és egyéb jókívánságokat!

Affranc, Rodrigo itthagy bennünket. Az imént mondta. :( 

Úgy van vele, hogy - habár a társaság nagyon jó (természetesen főleg azóta, hogy beköltöztem) - mivel jól keres, megengedhet magának egy saját szobát, és van is ismerőse, akinél üresedés van. Antonio (aki szilveszter óta távol van) össze lesz törve, ha ezt megtudja csütörtökön. Kisrigó-Rodrigo pedig jövő héttől 7 héten át szabin lesz: megy haza Brazíliába és csak márciusban jön vissza. Affranc.

Én meg egyre náthásabb vagyok, és még mindig munkanélküli. De csak sajnáltatom magam, nyugi. Persze szorítani ér. ;)

Tegnap szóba került az egyik sráccal folytatott beszélgetéskor, hogy a lányszoba nem az a kimondott meleg otthon, és hogy penész burjánzik a falakon. Előtte ismeretlen volt a probléma, sőt azt sem gyanította, hogy szinte soha nem fűtünk. Szemrevételezte a területet és erélyesen felszólított, hogy éjszaka fűtsünk! Ettől napközben még ugyanolyan hideg lesz, de talán éjjel az orrom nem lesz jéghideg, mint eddig, és hátha a nedvesség is javul valamicskét. A főbérlőnek pedig szól majd a penészről. Úgyhogy éjjel 11 és reggel 8 között (kedvezményes éjszakai áram) menni fog a fűtés. Hát nem klafa?!

Nem akartam az első napot bejegyzés nélkül hagyni, de Grace klinika maraton volt a tévében, és olvasnivaló is akadt...

A szilvesztert sok-sok ember között ünnepeltem, éjfélkor nem volt himnusz, és a hagyományos élőzenével sem ez alkalommal ismerkedtem meg. Itteni (és általában angol nyelvterületkre jellemző) szokás szerint az Auld lang syne hangzott el. Én is ezzel kívánok Nektek boldog új évet!

Szöveg: Robert Burns

A wicklowi túra másik két dalához igyekeztem viszonylag autentikus videót keresni. Az első Dublin "nem hivatalos" himnusza, a Molly Malone. Egy halkereskedő lányról szól, aki fiatalon elhalálozott valamilyen láz (rossz nyelvek szerint vérbaj) következtében. Molly Malone szobra a Grafton Streeten, a város híres bevásárlóutcáján áll, és még soha nem mentem el úgy mellette, hogy ne fényképezkedett volna vele néhány turista.

A dalt pedig (mivel Stephen nem tette fel magát jutjúbra) a The Dubliners előadásában hallhatjátok-láthatjátok. (A zenekar 2002-ben ünnepelte 40 éves fennállását, és még most is rendszeresen koncerteznek.) 

A Molly Malone-hoz hasonlóan népszerű a The wild rover című dal. Nem távozhatsz úgy élőzenés kocsmából, hogy a zenészek és vendégek ne énekelték volna végig ezt a két nótát. A wild rover tapsolós dal, mint a videón is látható (hozzáteszem, hogy "drinking song" is, ezért kizárt, hogy ilyen szolid körülmények között találkozzon vele valaki egy pubban). Stephen a volán mögött is végig tapsolta - habár épp szerpentinen hajtott az őrült! :D

A "keménymag" megkeresheti a Dropkick Murphys féle verziót is, ami hozzájuk képest viszonylag lájtos darab. :)

Egyébként úgy néz ki, hogy idén szilveszterkor én is az ír himnuszt és a Molly Malone-t éneklők között leszek, mivel a kedves Rodrigo lakótársam elhívott arra a bulira, amire ők is mennek. :)

Athbhliain faoi Mhaise Daoibh

MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!

12) Zuhany

Frissítő reggeleim a parányi zuhanyfülkében kezdődnek. A csempét három ponton töri meg kiálló alkatrész: adott ugyebár maga a zuhanyrózsa, illetve a hideg- és melegvizes forgatógomb. Gondoljátok Ti... Pedig nem. A zuhanyrózsa stimmel, bár ilyet otthon maximum uszodában láttam eddig. Forgatógomb viszont egy darab van. A folyamat a következő: a tekerőt balra eltekerjük ütközésig (ekkor még nem folyik víz a zuhanyrózsából), majd a tőle észak-nyugatra elhelyezkedő gombot benyomjuk, és voila, elkezd zubogni a víz.

Ha mázlim van, akkor a tusolás elejétől a végéig meleg a víz. Ha épp előtte fűtötte fel a vizet a bojler, akkor túl forró, ha pedig valaki már használt melegvizet a legutóbbi melegítés után, akkor viszont elég hűvös. Olyan is előfordult már, hogy az elején még volt meleg víz, de a sampont már jeges vízzel - és heves sikongatással - öblítettem ki a hajamból.

13) Vízmelegítő programozás

Maga a víztartály nem érdemes különösebb figyelemre, nem úgy, mint az igen ötletes, a programozásért felelős kütyük.

A tartályban lévő vizet két helyen melegítjük. Az alsó szerkezet csak a tartály felső negyedéért felel, a fölötte lévő pedig az egész tartályért, ezért ennek használata a lényeg. Két részből áll: egy három állomásos, illetve egy kerek kapcsolóból. A három állomás a folyamatos melegítés be, ill. ki, valamint a programozott melegítés. A kerek kapcsoló fel van osztva 24 órára, és minden óra négy részre. A középső rész a pontos idő beállítására szolgál, és az idő előrehaladtával mozdul ez is. A széleken 96 darab maximum 1,5 miliméter széles fogacska található. Azokat a fogakat kell lenyomni, amikor szeretnéd, hogy működjön a melegítés (tehát kb egy órával a melegvíz használata előttre kell beállítani). A képen 17.15 az idő, és reggel 8-tól 9-ig, illetve délután 3-tól 4-ig melegített a kazán. Okos, mi? :)

Minden mást félretéve következik képes úti beszámolóm a mai napról. Az történt ugyanis, hogy kiruccantam Wicklow megyébe, Írország kertjébe. :)

A túra reggel kilenckor indult a Dublini Turisztikai Központ elől. Amikor elindultam a lakásból, akkor még konkrétan sötét volt. Az utcán egy lélek sem járt, forgalom nuku.

Meglepő módon a turisztikai központ tulajdonképpen egy templom, mégpedig a Suffolk Streeten (Dublin2) található Szent András-templom.

A túra egyik jellegzetessége, hogy mindent a buszsofőr intéz: beszedi a pénzt, idegenvezet, szórakoztat, sztorikat mesél, énekel - és énekeltet. A mi sofőrünk iszonyat jófej srác volt! Megérkezett a busz, kiszállt egy szál pólóban, a vezetői ülés mellet pedig ott figyelt egy üveg Jameson whiskey.  'Stephen is my name' - mutatkozott be jól érthető angolsággal és abszolút el volt ragadtatva minden részvevőtől. Induláskor mindenkit megnyugtatott, hogy az íreknél bevett szokás reggel bedobni egy-két felest, csak hogy szélesebbnek tűnjenek az utak. :) De egyébként sincs okunk aggodalomra, mivel a mi jó kis merci buszunk olyan, mint David Hasselhoff a Baywatchban: ha a helyzet úgy kívánja, behúzza a hasát. :) És ekkor a busz még egy métert sem gurult! Az utak pedig valóban keskenyek.

A Liffey fölött az O'Connell-hídon mentünk át, Európa egyetlen olyan hídján, ami szélesebb, mint amilyen hosszú. :) Miközben némi dublini városnézéssel egybefűzve begyűjtöttük a máshol felszállókat, Stephen röviden vázolta a nap programját. Az írek közkedvelt szóhasználatával élvén minden szakaszhoz hozzátette az -ish toldalékot, amit úgy lehet értelmezni, hogy ha itt valaki azt mondja, hogy van egy "30 minutish" dolga (vagyis kb fél órányi), akkor lehet, hogy 30 perc múlva látod viszont, de az is lehet, hogy csak 4 óra múlva. :)

Végighaladtunk a Windmill Lane-en, ahonnan a U2 is indult. Az egész utca Bonoék tulajdona, valószínűleg az egyetlen környék Dublinban, ahol örömmel fogadják ha a zenei zarándokok graffiti formájában róják le tiszteletüket. :) Kalauzunk szerint a legjobb módja az ország megismerésének, ha a központon kívül térünk be néhány kocsmába. Nekem is feltűnt, hogy a városközpontban csak külföldiek vannak, és Stephen magyarázattal is szolgált: bent túl drága a pia az íreknek (főleg mivel nem csak egy-két pohárkával isznak naponta). Szóval, ha vegyülni akarunk a helyiekkel, akkor sipirc ki a központból, és nyomás egy pub-ba! Ha meg még ismerkedni is akarunk, akkor "just lower your standards!", (vagyis: add alább) hangzott a jótanács. :)

Az első megállónk Dún Laughaire [daan líri] volt. Ez a kikötőváros azonnal belopta magát a szívembe a háborgó Ír-tenger látványával, a két, mérföldnyi hosszú gránit kikötőfalával, a hatalmas kompjával.

Tőle 1 km-re Sandycoveban található a Martello-toronyerőd (1. kép), amit a brit hadsereg épített egy esetleges napóleoni inváziótól tartva, és napjainkban a James Joyce Múzeumnak ad otthont. A toronyerődtől délre van a Forty Foot strand. Nevét a toronyban állomásozó 40. gyalogosezredről kapta. Errefelé hagyomány a reggeli fürdőzés, ottjártunkkor is ugrották a fejeseket a vízbe a pocakos papák (2. kép).

Ismét buszra szállva elindultunk Wicklow-megyébe. Stephen idevágó megjegyzése: "Ha ellátsz a wicklowi hegyekig, akkor esni fog. Ha nem, akkor már esik." Wicklow fantasztikus statisztikát tudhat magáénak: egy évben 275 csapadékos nap van. Ami pedig a hegyeket illeti: ami meghaladja a 600 métert, az már hegy. Utunk Avocába vezetett, egy aprócska faluba, ahol az ország legrégibb textilmalma működik, és szemérmetlenül drága portékákat kínálnak a turistáknak. A település másrészt onnan lehet ismerős (egyikőtökről sem feltételezek ilyen ismereteket - persze magamtól eltekintve), hogy itt forgatták a BBC Ballykissangel című sorozatát, amelyben bizony Colin Farrell is feltűnt. (Ez komoly! Láttam egy részt két-három éve, és abban is szerepelt.) Egy pillanatra megálltunk Glencreeben, ahol egy bolton és egy szállón kívül gyakorlatilag semmi sincs - még kocsma se! Az ország újraerdősítésén dolgoznak errefelé, főleg tölgyfélékkel. Az út mellett szerényen húzódik meg a német katonai temető, amely a két világháború idején elesett 134 német tengerésznek és pilótának állít emléket.

Ezután rátértünk a keskeny Military Roadra (hadiösvény 1798-ból), ami a Wicklow-hegység legeldugottabb részein kanyarog 30 km-en át, és olyan kilátást biztosít a vidékre, amire még most is keresem a szavakat. Elhagyatott mocsár- és lápvidékek mindenféle növényzettel benőve vagy teljesen kopáran, hegyek-völgyek, mélyben megbúvó tengerszemek. Nem az a vidék, ahol szeretnék egyedül eltévedni, mégis lélegzetelállító érzés ahogy az ember ráébred önnön jelentékenytelenségére a nyers természettel szembesülve.

Ez a félkopasz csávó amúgy nagyon a bögyömben volt! A buszon mindig más helyre ült, és külön élvezetet jelentett neki, ha párokat, családokat szakított szét. Itt is hogy belepofátlankodik a képbe a gusztustalan kabátjában! Le kellett volna löknöm a hegyről...

Ezután a megálló után Stephenünk minden felnőttkorút (vagy szülői jóváhagyással fiatalabbakat is) két cent Jameson whiskey-vel várt a buszon. Slåinte! [slancsaa] azaz Egészségünkre! /Magánjellegű közlemény: tuti, hogy a pénzemet nem whiskeyre fogom költeni! Az íze még csak hagyján, de még 12 órával később is érzem hol folyt le a torkomon. Attila, nem tudom mit szeretsz benne, de biztos jobban értesz hozzá.../ A whiskeyt egyébként azért adta Isten az íreknek, hogy ne akarjanak világuralomra törni. :)

Jah igen, a nóták! A srác jól nyomta, és mi is igyekeztünk, de inkább keresek videót a dalokkal. ;)

Na ezt például mutogatni kellett, de szerintem nem sokan értettük, hogy miket is mutogatunk. Lápvidéken haladtunk át éppen, és a szöveg helyszíne is ilyesmi. Felsorolós a nóta, dalszövege fellelhető a neten. Lényeg, hogy a lápon van egy fa, a fának van ága, az ágnak van gallya, azon van egy fészek, abban egy tojás, a tojásban madár, a madáron toll, a tollon pedig egy bolha. :)

Danolászás közben újabb megállóhoz érkeztünk. A Tay-tó (Lough Tay) alattunk a mélyben (mégis 475 méterrel tengerszint fölött) sötétlett. A vize a magas vastartalom miatt ilyen sötét. Ez a víz az egyik fő alapanyaga a híres Guinnessnek. A terület a Guinness család tulajdona, akik úgy voltak vele, hogy ha már a tó vize színre a sörre hasonlít, a meder formája meg egy szép söröspohárhoz, akkor már semmibe sem telik nekik hozatni néhány mázsa homokot a partra. Hogy miért? Nézzétek meg, és tippeljetek!

A Stephenhez hasonló idegenvezetők jóvoltából ezt a tavat a turisták csak Guinness-tóként ismerik. De azért tényleg nem semmi, ezt aláírom. :) A magas vastartalom miatt állítólag a várandós nőknek javasolták napi egy pint Guinness elfogyasztását. Nem kell hát csodálkozni azon, hogy minden ír alkoholista, mivel eleve így jöttek világra... (Persze ezzel a Stephen fiúval óvatosnak kell lenni, mert könnyen előfordulhat, hogy a szórakoztatás a hitelesség rovására megy.)

A Military Roadon haladva áthaladtunk egy kis patak fölött is. Ez a kis vizecske megerősödve már ismerős lehet Nektek: ez itt bizony a Liffey! Csak itt még gyerek.

A Wicklow-hegység számos filmsikerhez szolgált helyszínül. Itt forgatták például a Rettenthetetlen, a Ryan közlegény megmentése, a Michael Collins, és a P. S. I love you egyes részeit is. Sőt, azon a helyen jártunk is, ahol a Holly olvassa Gerry levelét-részt felvették. :) Hazafelé pedig akár be is kopoghattunk volna Daniel Day-Lewishoz, ugyanis a háza előtt gurultunk el. De a környéken van háza Bononak, Enyának, Eddie Irvine-nak és több hírességnek is. (Íven Mekgregornak NEM.)

Ebédelni megálltunk egy Laragh nevű faluban, majd erőre kapva haladtunk tova Glendalough irányába. Ketten elkószáltak Laragh-ban, de mivel összesen két vendéglátó egység volt a környéken, gondoltuk összeszedjük őket útközben. Fel is tűntek rögtön baloldalon, a sofőr meg azt mondta, hogy "na akkor ezek mellett most elgurulunk szépen, mindenki nézzen jobb oldalra!" Nagyon jó móka volt, főleg, hogy most az egyszer a buszon voltam, és nem azok között, akik lemaradtak róla. :D

Glendalough [glendolak], azaz a Kéttavak völgye az ország egyik legszebb zuga. Nem csupán a 6. században épült monostorépületei miatt, hanem a nevét adó két tó, illetve az azokat övező fantasztikus természeti környezet miatt is. Glendalough völgyébe érkezett a 6. század elején egy Kevin nevű ifjú szerzetes, aki mindent adottnak vélt a remeteséghez. Néhány év után követői érkeztek, és rövidesen a hit és tudás központja lett a település. Vesztét is ez okozta, hiszen a vikingek elsőszámú célpontjává vált, akik többször is kifosztották a kolostort, majd 14. század végén angol seregek rombolták le, szinte teljesen. A kolostor főbejárata az Alsó-tótól keletre található.  Kettős boltívével ez Írország egyetlen fennmaradt kolostorkapuja.

Ahogy a kapun belépünk, a sírkertbe jutunk, és ott magasodik előttünk a 10. században épült, 33 méter magas kerektorony. A torony ablakrésein mind a négy égtájból figyelni tudták a fenyegető veszedelmet, és rögtön kolompoltak figyelmeztetésül, ha a vikingek közeledtek. 

Az értékeket vagy a toronyba hordták vagy a környező lápvidéken ásták el, hogy ne kerülhessenek a barbár vikingek kezébe. A régészeti leletek többsége ezekről a vidékekről került elő. A sírkertben rengeteg kelta kereszttel díszitett sírkő látható, illetve itt található a kb 7 méter magas Szent Kevin kőkereszt.

A régi épületek közül Szent Kevin konyháját találjuk a legjobb állapotban (a többi tényleg rom csupán). Igaz, valójában nem konyha volt, hanem egyértelműen templom.

Innen indult az a 30 perces(-ish) út, ami megkerüli az Alsó- és a Felső-tavat. Glendalough-ban egyébként nagyon hideg volt, dér borított mindent, és egyáltalán nem éreztem sem az ujjaimat, sem a lábujjaimat - de nyugi, megvan még mind. Az Alsó-tó fölött pára gomolyog (legalábbis ezen a képen), a Felső-tó pedig mélységes békét sugároz.

Itt már láthatóan sötétedett. (Mivel egész jó idővel futottam a kört, megkérdeztem kalauzunkat a színes ajtókról. Ez a kópé Stephen azt mondta, hogy azért kellett más-más színekre festeni az ajtókat, hogy a kapatos írek ne a szomszéd asszonya mellé feküdjenek be a nap végén.)

A jéggé fagyott turisták a túra végén buszra szálltak, elénekeltek még egy dalt, és szempillantás alatt ismét Dublinban találták magukat - ha magamból indulok ki, akkor mindannyian feledhetetlen élményekkel gazdagodva.

Egy kép erejéig visszatérek a WC-lehúzás témakörhöz. A mostani lakásban ilyenünk van:

Képzeljétek el ugyanezt a kart tartály nélkül, csupán a csempéből kilógva! Mert a legelső helyen úgy volt, befalazták a tartályt. És a kar is kilincs-szerűbb volt. Vicces látvány.

Mint mondjuk ez. (Csak ez kicsit gusztustalan, mert nyilvános wc.)

9) Hideg és melegvíz

Tango Romeo olvasóm kérdésére válaszolva a következőket mondhatom: igen, itt is előfordul, hogy a meleg és a hideg víz külön csapból jön. Mint például a fürdőszobánkban:

De ami ennél is mókásabb, az az előző albi mosogatója volt, ahol egy csapból ugyan, de mégis külön jött a hideg és meleg víz.  A meleg középen, a hideg körben. Akár egyszerre is. :)

10) Ágy

Kanadai különítményünk kedvéért személtetem az előző ágyamat. Nagyon jópofa duplaágy, csak éppen a keret hiánya miatt a matrac könnyen elcsúszott, és kékre-zöldre vertem a lábam. NEM, a lábamról nem csináltam fotót! :)

(Az éjjeliszekrényen a Twilight saga befejező kötete látható. Az én bibliám. :D)

11) Boldog karácsonyt!

Így utólag megkapjátok a karácsonyi feliratot is. (Aki nem hiszi, járjon utána!)

Tudom, hogy adós vagyok még az albikeresős beszámolóval, meg közben is kigondoltam egy-két dolgot. De most az van, hogy nincs kedvem hozzá. Úgyis van jobb dolgotok most. Ünnepeljetek meg minden. :)

Ma megnéztem az Ausztráliát. Hosszú film, és a felét nem értettem annak, amit mondtak. Nicole Kidman csodaszépen ejti a hangokat, de Mr. Jackman igazi aussie. Egyébként nem volt rossz film, de esetleg a kevesebb több lett volna...

Miközben Ti épp azon ügyködtök, hogy családi körben egyik karácsonyi zabálásból átvergődjétek magatokat a másikba, és ráadásul pazarló módon bántok a csomagolópapírral is ami a nagy halom ajándékkal jár, külhonba szakadt társatok kénytelen volt hideg vízzel zuhanyozni ma reggel. Errefelé nincs 24 órán keresztül meleg víz. Takarékosságból éjszakára programoznak mindent: éjjel mossák a ruhákat, éjjel melegíti a vizet a bojler, és éjszaka fűtenek (de mivel éjszaka alszanak, ettől inkább el is tekintenek). A lakásban hideg van, a törölköző nem szárad meg, meg általában véve semmi sem szárad meg, és enyhén szólva dohos minden. Szóval megpróbálok beszélni a lakótársak fejével, hogy ez így nem jó, fűtsünk már egy kicsit! Ha nem megy, akkor meg így jártam.

Azért ettől eltekintve jó kis hely ám ez. Az előbb kattintottam néhányat a fényképezőgéppel.

A baloldali heverő az enyém.

És akkor jöjjön a csúcs! A nappali - kilátással.

Vicces, nem? Kint van egy büntiszék, de nem időzünk sokat az erkélyen, mert ahhoz kicsit hűvös van. (És mint látható, van tévé és mini karácsonyfa is - műfenyő.)

Néha ideszáll egy-két madár is. Ez itt épp egy szula, de néha látni sirályt is. Szóval ennyi. Víz. :)

A lakótársak is aranyosak. Yunmi kicsit távolságtartó, meg elég keveset is van a lakásban, Rodrigo még töri a nyelvet, de meg tudjuk érteni egymás mondanivalóját, Antonio jól beszél angolul, tegnap tök jókat röhögtünk az idióta tévéműsorokon, meg úgy egyébként sem egy világfájdalmas fazon. Ők már mind itt vannak egy ideje. A srácok tapasztalatot szerezni meg nyelvet tanulni jöttek és mindketten a Penneys-ben dolgoznak (ami egy eléggé olcsó áruház). Idővel gondolom többet is megtudok róluk. És akkor természetesen Ti is. :)

Annyit csomagoltam az utóbbi másfél hónapban, hogy szerintem már félálomban is menne a költözködés. Kétszer fordultam, mert közel van a régi meg az új hely, és nem is akartam taxira költeni. Azért menet közben átfutott az agyamon, hogy már ezzel a pár cuccal amit vettem nem tudnék repülővel mindent hazavinni. Remélem, hogy nem is mostanában kell emiatt aggódnom.

Szóval most némi takarítás és rendezkedés után a kényelmes kanapén ülök a nappaliban. Megy a tévé!!! Kánaán. Az internet viszont elég rapszódikusan működik, úgyhogy nyilván megkérdezem a wifi jelszót és beszállok a srácok számlájába.

Talán holnap összeügyeskedek valami hosszabb bejegyzést míg Ti a karácsonyi menüt fogyasztjátok. Hangolódásként addig is meghallgathatjátok az egyik kedvenc "karácsonyi" számomat a hírhedt ír zenekartól, a Poguestól. :)

Magánközlemény következik: a szombati ünnepi vacsora kicsit megviselt, úgyhogy tépázott beleimet tegnap óta teakúrával és böjttel "kényeztetem". A helyzet pozitívuma a rengeteg pihenés és filmnézés. Holnap pedig költözöm.

Éjjel fura zajra riadtam. Leesett egy nagyobb tenyérnyi darab az ablak körüli vakolatból. Kár ezért a szép lakásért... :(

(A felirat egyébként nem az ilyenkor feltételezett Boldog Karácsonyt, hanem Dublin eredeti ír neve. Az első őskelta falut - Kr. e. 500 körül - a Liffey-folyó egyik elkerített gázlójánál alapították, ahol vámot is szedtek. Innen a név: Baile Átha Cliath [bále aaha klia], azaz "város a sorompóval elzárt révnél".)

Sziasztok ismét! Mivel több kívánság érkezett hozzám, mint a Mikuláshoz és Jézuskához együttvéve, úgy határoztam, hogy tovább színesítem napjaitokat. (Vajon milyen karakterekkel lehet beképzelt smiley-t alkotni?!) :P

Elmúlt napjaimról röviden annyit, hogy még mindig az állástalanok számát gyarapítom, és igen nehézkesen megy a munka- illetve albérletkeresés is. Túlvagyok az első állásinterjún. Jól megszívattam magam. Valami őrület folytán mertem "nagyot álmodni", és jelentkeztem egy nemzetközi marketing céghez. Minden nagyon jól hangzott, amit ajánlottak, kiválóan szerepeltem hétfőn az első fordulóban - nem is csoda, mivel odafelé menet akkora kutyaßarba léptem, hogy csak úgy korcsolyáztam rajta! Még aznap felhívtak, hogy mély benyomást tettem rájuk (hahhh, látnák csak ezt az ágyat, amin alszom! Arra vagyok csak igazán mély benyomással!) és várnak szerdán a második körre. Reggel aztán párba osztottak egy francia csajjal, hogy a nap folyamán ő fog mindent megmutatni, ebédidő alatt minden kérdésemre választ kapok, délután elméleti fejtágító, majd teszt a tanultakból, és estére megmondják az eredményt.

Borítékolom, hogy felvettek volna, de fél 1-kor leléptem. A munka tulajdonképpen házalás volt. Úgy képzeljétek el, hogy kilenckor egy kopott, kerék nélküli bőrönddel (hivatalos terminusa: bodri) elindultunk a város távoli szegletébe promóciós tevékenységet végezni, azaz minden helyre bemenni, ahol gyaníthatóan valamilyen vállalkozás működik. Partnerem, Camille egy rongyos Dublin térkép alapján próbálta kideríteni, hogy merre kell menni, és cibálta maga után a jobb napokat látott bőröndöt. Mindenki kb olyan arcot vágott, mint a fogorvosi váróban ülők a fúró hallatán. Én meg bizniszvumen szerkóban tartottam vele a lépést. Még komoly táskát is pörcsöszöltem a megfelelő hatás kedvéért. Ködös szombathelyi hajnalokon ilyesmikkel szoktak bandIkolni az álmos építészek a Fő tér környékén. És mivel hihhhhetetlenül tanulékony vagyok, fotót is tudok mellékelni, ami okosan le lett kicsinyítve és nem lassítja a blogot. (A hálaajándékokat kéretik az illetékesnek leadni a N. irodába!)

A táska alant megtekinthető az igencsak kedvemre való lila csíkos ágyneműhuzat.

Visszatérve a promótálásra - kozmetikumok voltak egyébként a bodriban, amelyeknek amerikai származásuk kölcsönzött nemzetközi jelleget -, totál alkalmatlan vagyok minden ilyesmire. Kérdezgettem a francia lányt, hogy mióta csinálja, hogy lehet vele keresni, hogy lehet előrejutni? Ő még két hónap után, eladásonként 8€ saját bevétellel is hiszi, hogy egy éven belül saját vállalkozása lesz. Nem akartam jó magyar szokás szerint teli tüdőből elfújni a kis homokvárát, és mivel már benne jártunk az ebédidőben is, inkább elköszöntem tőle és sok sikert kívántam. Majd beazonosítottam a megfelelő útkereszteződést a saját térképemen - és elindultam a rossz irányba. Trükkös egyébként, mert ha A és B utca keresztezi egymást, akkor két helyen is állhatsz, és nem mindegy merre mégy...

Update: szakértői hozzászólás miatt a képet módosítottam. Éreztem ám én, hogy valami sántít... ;) 

Olyan jó, hogy megértitek miről beszélek. Főleg így, mellékelt ábra alapján. :D

A tájékozódási képességeimről egyébként annyit, hogy tegnap megvolt életem első pánikrohama: nem találtam ki az egyik plázából! Ötven mozgólépcső, félemelet, átjáró, lift, ami csak a parkolóba visz, embertömeg, minden csupa fény meg üveg, és bódító parfümszag. Rettenet!!! Megállítottam egy csajt, hogy ki akarok jutni az utcára. Kérdezi "melyikre"? Majdnem mondtam neki, hogy "ne sokkoljá"! De aztán sikerült friss levegőt belélegezni! Én többet abba az Arnottsba nem megyek! Nem-nem! Nincs az a pénz!

Most azt tervezem, hogy beteszem pöttöm praclimat a vendéglátóiparba. Irodai munkát nyilván nem fogok kapni - habár tegnap jelentkeztem a University College Dublin tanulmányi osztályára. Hehehe :D   Megláttam a hirdetést és nem bírtam kihagyni. Megígértem a főnöknek egy tanulmányi kirándulást, na! ;)

Kedves olvasóim!

Nem muszáj regisztrálnotok és kommentet írnotok, de legalább pár sornyi e-mailt összedobhatnátok alkalomadtán. Azért mégsem igazságos, hogy csak én pofázok! Pozitív fejleményekig a blogírást beszüntetem.

Az előző bejegyzésből kimaradt, hogy ellátogattam a Paprika sztórsz nevű magyar boltba is. (Jajj, nem olvastam el, hogy lehet-e itt márkákat írni!) Vettem baba testápolót, van szaloncukrom, túró rudi (az igazi), sajt (sajtmester féle) és májas (Gyuláról) lapul a hűtőben, és még néhány szikkadt kifli is akadt. Megnyugtató a tudat, hogy ha elhúzódik az ittlétem, akkor sem kell lemondanom a hazai ízekről. Sem a magyar szóról. El nem tudjátok hinni, milyen jó volt azt hallani, hogy „kérsz szatyrot?” :)

Élményekben gazdag napot tudhatok magam mögött. Láttam a Liffey-t, sőt átmentem a túlpartjára! Voltam két déli körzetben, sétáltam sokat, nem tévedtem el ééééééééés még fényképeket is csináltam!

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Városnéző sétánknak ezennel vége. Köszönjük, hogy társaságunkat választották! :)

Halleluja gyermekeim, megérkezett a PPS számom! Hivatalos akadály már nem állhat a sikeres munkavállalás útjába! :)

Tegnap kiderült, hogy a lány akinél lakom (félelmetes, mint Tudodki: sosem hangzik el a neve) anno dolgozott munkaerőtoborzó ügynökségnél is Ausztráliában. Megnézte az önéletrajzomat és kisebb módosításokat javasolt. Az europassos CV szerinte nem elég áttekinthető, és kizárt, hogy abban a 8 másodpercben, amit átlagosan egy önéletrajz átnézésére szánnak, bármi is megragadja a fejvadászok figyelmét. Ettől eltekintve meg volt elégedve a tartalommal. Ha szerencsém lesz én leszek az első utcai hotdogsütő vagy kukaürítgető tökéletes CV-vel.

És persze mehetek újra a kínaiakhoz nyomtatni...