Na akkor most nekidurálom magam a maratoni bejegyzésnek. Igazából csak homályos képek rémlenek az elmúlt két hónapból, úgyhogy akkor ismét egypercesek következnek.

A kis hableány, avagy A bal lábam - második fejezet

Mióta Ruby megvan, és akad pár óra szabadidőm, viszonylag nagy szabadsággal léphetek meg a munka frontjáról. Moziba is szinte rendszeresen eljutok (bár a felhozatal igen gyenge, sajnálatos módon), sőt, egyik első májusi szabad estémen felkerestem a szomszéd város uszodáját is. A medence parányi, sekély, és dögmeleg benne a víz, de azért mennyeit lubickoltam. Egészen addig, míg elrugaszkodás közben meg nem csúszott a lábam a csempézett falon, és hogy, hogy nem, sikeresen eltörtem az egyik lábkörmömet (bal mutatólábujj, hogy pontos legyek), de úgy, hogy napokig könnyeztem, ha bármi is hozzáért. Munka közben persze azért zoknit, cipőt kellett viselnem, ami jelentős fájdalommal járt. Nézegettem hónapokig az elszíneződött kis félbetört körmöcskémet, remélve, hogy megmarad a helyén, ha mégoly furán néz is ki. Aztán múlt héten arra figyeltem fel, hogy növekedésnek indult, és az életidegen bíbor rész helyét lassan egészséges köröm veszi át. Hepiend.

Hamupipőke

Mindenes munkakörömből adódóan elég sokszor találkozom ugyanazzal a vendéggel, amíg nálunk száll meg: recepció, tea-kávé, ez kell-az kell, reggeliztetés, szobaszervíz, vacsora, kijelentkezés. Gyakran meg is kérdezik, hogy alszom-e egyáltalán vagy hogy a munkahelyemen lakom-e. Két hónapja volt itt egy kedves házaspár, akik szintén minden üggyel kapcsolatban belém futottak, ők is hasonló megjegyzést tettek valamelyik reggeli közben. Ám az igazi poén akkor csattant, amikor távozásuk után a szobájukat kezdtem takarítani. Ugyanis a szobakulcs mellett az asztalon hagytak egy darab papír törlőkendőt rajta pár euróval, és a címzett nevével:

Így lettem mesebeli Hamupipőke. :)

A fehér tehén szigete

Utolsó közös szabadnapunkon (ami szintén jóval ezelőtt volt, valamikor májusban) Srival - és persze Rubyval - kiruccantunk. Inishbofinra (ami annyit tesz: a fehér tehén szigete)  látogattuk el. Az időjárás nem bizonyult túl kedvezőnek, a kicsiny kompot ide-oda dobálták a haragos hullámok, és az egész szigetből alig láttunk valamit a mindent beborító köd miatt.

Elég horrorisztikus, igaz? Ja, és mondanom sem kell, hogy a 6 másik, szintén a komppal érkező, turistán kívül egy lélekkel sem futottunk össze. A nagyobb baj az volt, hogy az eleredő eső elől sem tudtunk menedéket lelni, mivel minden vendéglátó egység zárva volt. Azért így is találtam szívmelengető fotóznivalót:

Mint például ezt az elhagyatott, romos házikót, amit gyermeki kezek színeztek megmosolyogtatóvá

Ez utóbbi az úszkáló Kula bácsi-imitátor fókával külön kedvencemmé vált.

Na meg aztán ez a látvány is elnyerte a tetszésemet, ahogy egy ház belsejében cseperedő fa tör utat magának az ablakon át:

Jól megy nekik ez a "variációk egy ablakra" téma, nem?

A napos tengerpart topikon viszont még bőven van mit javítani, mert azt baromi lelohasztónak találtuk...

A névadó fehér tehénből is csupán egyet láttunk: a temető mellett legelészni. Hááát, nem tudom ez jó jel-e...

Azóta nem voltam kirándulni. Egy-egy rövid vásárlás vagy mozi, de azon kívül semmi. Ha korábban nem, októberben viszont mindenképp újabb felfedezőútra megyek, ha meglátogat a nagy és erős bátyám. Juhhéj! Erről jut eszembe, hogy a múltkor a falusi gyapjúmúzeumban tekintettük meg a kézi és gépi birkanyírás gyönyöreit, illetve a gyapjúfeldolgozás kezdeti lépéseit szemléltető bemutatót. Csuda izgalmas volt, mint arra számítani lehetett. :)

Itt a vége, fuss el véle.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.