Leenane-ben töltött napjaim (legalábbis a 2009-es szezonban) meg vannak számlálva. Szomorú, de tény. Miközben ezt emésztgetem, napjaim hol csendes magányban, hol szocializálódásra alkalmasabb körülmények közt telnek. Tegnap este például elmentem a falusi templomba, ahol a helyi 4-8 éves kiskölykök betlehemes játékot adtak elő. Majd' megszakadtam néha a röhögéstől! József és Mária volt a legfiatalabb, gyakorlatilag végigkacagták az egész játékot, és Máriának sem volt gondja az irul-pirul résszel, olyan kis pirospozsgás lett percek alatt. Józsefet meg meg kell zabálni, olyan jópofa kis ürge volt! A pásztorok kiköpött úgy néztek ki, mint Jasszer Arafat, fejükön kockás konyharuhával, amit felsodort kendővel rögzítettek. Telitorokból énekeltek vidám, hangulatos kis dalokat, általában meglepően jól. Heródes pedig hip-hop stílusban nyomta. A műsor után mindenki ott maradt karácsonyi dalokat énekelni, és a Jingle bells előtt még áldást is kaptunk.

A korábban már említett (főnök jóbarátainak lánya) Hollie is szerepelt, ő volt az egyik háromkirály! :) Az anyukája mesélte, hogy a kiscsaj mindig beégeti a pap előtt, mert Burke atya helyett Burp, azaz Böfi atyának hívja. És a "p"-t még külön ki is hangsúlyozza! Iszonyat jófej ez a csaj!

Ettől eltekintve, három napig egyedül voltam a házban (ha úgy szottyant kedvem, akkor délig pizsamában), majd ma délután hazaérkezett a főnököm, és egy kedves "Szia Amy, hogy vagy, gyere, menjünk karácsonyfát lopni"-val köszöntött. És mentünk. /Útközben összefutottunk az egyik jóbaráttal, aki csak ránézett a főnökre, és ennyit mondott: Az én fáim közül nem!!! Hogy honnan sejtette?!/

Rövid konzultáció után, baráti jótanácsra hallgatva Oran úgy döntött, hogy nem egy kisebb fát vág ki, hanem egy megtermettebb példány felső részét fűrészeli el (mer' az úgy szebb). És úgy is tett. Még szerencse, hogy nem öltöztem ki a jeles eseményhez, ugyanis többször (nem túlzás) térdig merültem a sárba. Egyszer majdnem hátrahagytam fél pár cipőmet is, de addig ügyeskedtem, míg sikerült a cipővel együtt "kilábalnom" a trugymóból, így bűnjel hátrahagyása nélkül távoztunk a tetthelyről. Persze esve-kelve közben jókat kacarásztam magamon, miközben főnököm öles, gumicsizmás léptekkel ment előttem délcegen, jó 3 méteres, rekvirált örökzöldünkkel. Ami persze nem fért be a kocsiba. Csak kb. félig. A feladat megoldása: "Amy, te a raktérbe ülsz és fogod a fát!" Először azt hittem, hogy viccel, de kiderült, hogy nem. Lényeg, hogy nem sok hely maradt a terebélyes fa mellett, meg kicsit "szúrós" kedvében volt a hercehurca miatt, de azért csak hazaértünk valahogy. Itt már csak a végső célba juttatás járt némi lakberendezéssel, majd szembesültünk a lesújtó helyzettel, hogy a fa kb. 50 centivel magasabb, mint a belmagasság... Ám bennünket nem olyan fából faragtak (hahahaha), hogy könnyen feladjuk. Csupán egy elmegyógyintézeti terápiával felérő gyakorlat maradt hátra: 125 karácsonyfadíszre kellett alig látható damilt applikálnom, azt is félig vakon, merthogy az egyik izzósor kissé bántja a szemet. Ezzel is megvoltunk, majd konstatáltuk, hogy művünk csodaszép, továbbá hogy a faluból is látni a kék fényt. /Az még csak hagyján, hogy a faluból, de szerintem hamarosan nálunk fognak landolni a tengerentúlról érkező járatok a shannoni reptér helyett... mit repülők, eltévedt űrhajósok!/

Íme

A csúcson az angyalkának kicsit be kell húznia a nyakát, de azért ott van.  (Tényleg, és azt a viccet ismeritek, hogy honnan ered a szokás, hogy a karácsonyfa tetejére angyalkát húznak? :D)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.