Nem tudom emlékszik-e még valaki a 2008-as próbálkozásomra http://emirsegek.blog.hu/2012/09/19/title_62741, hogy "otthoni" ízeket idézzek fel, bennem mindenesetre még élénken él annak a bizonyos gyomorrontásnak az emléke. Ennek ellenére a minap úgy voltam vele, mint Csavardi Samu Frodót kísérvén a hosszú úton:

Konkrétan krumplifőzelékre fájt a fogam. A víztől eltekintve viszont egyetlen hozzávaló sem lelhető fel a házban, így kisebb bevásárlókörút megtevése után láttam neki a főzőcskézésnek. Úgy döntöttem, hogy nem fogok két kiló lisztet venni egy kis habarásért, helyette a lakótársam által felajánlott kukoricalisztbe helyeztem a bizodalmamat, de desztillált ecetet és "itteni" tejfölt vettem, és babérlevelet is találtam. Krumpliból millió és egy féle verzió létezik, de pucolás közben görcsölő kézzel konstatáltam, hogy nyilván nem jó fajtát választottam. Az elkészült étek illatra, kinézetre pont olyan, mint az "anyafőzte", csak hát a halmazállapot miatt vakartam kicsit a fejemet. A krumpli zöme szétmállt a vízben, így a valóságnak inkább megfelelő krumplifőzeLÉ névvel illettem fejedelmi vacsorámat.

Nálunk otthon marhapörkölt dukál a főzelék mellé, viszont annak tényleg nem akartam nekiállni. Addig jártam a boltokat, míg nem találtam valami hasonló, kisebb kiszerelésű készterméket. A teszkó ezúttal is aranybányának bizonyult: egy konzerv marhapörivel tértem haza. Nomármost, a konzerv kinézetre és szagra is konkrétan olyan volt, mint a kutyakaja, és ha az íz alapján bármire is következtetni lehet, minden tisztet kijár szerencsétlen blökiknek, hogy zokszó nélkül megeszik amit a táljukba kapnak.

Azért a főzeLÉ tényleg nagyon finom lett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.