Elnézést kérek mindenkitől az adásszünet miatt. Az történt, hogy három hétig se internet, se telefon nem működött a faluban. A legutóbbi bejegyzés óta igen sok idő eltelt, sajnos sok esemény azóta a feledés homályába veszett. 

A forgatócsoport javaslatának megfelelően átfestettük a szobákat. Volt velük némi macera, mert ahogy az új réteg felkerült a falakra, a korábbi több réteg festék egy az egyben vált le a vakolatról. De lényeg, hogy a sok-sok "Amy, én mindjárt elsírom magam" bejelentés után a főnökömmel együtt leküzdöttük az akadályokat, és most óriási tetszést aratnak a felturbózott szobáink.

Megvolt az első (és második) teltházas hétvége. Az indiai séf távozása óta egyedüli külsősként állom a sarat, de a húzósabb órákban szerencsére mindig segítségünk akad egy családi jóbarát vagy falubeli lány személyében. Azért éjjel fél egykor még a konyhában robotolni nem egy leányálom, dehát aki ...nak megy ne sírjon!

A vendégek többsége nem sok vizet zavar, de vannak akik szerint kellemes kikapcsolódás magukkal cipelni egy visító kiskölköt, akivel aztán nem tudnak mihez kezdeni. Múlt héten járt nálunk egy indiai család a kétéves kisfiukkal. Magunk között csak Damiennek hívtuk. Meg vannak az úgynevezett fakörök. A fakörök azok, akik gombamártást rendelnek - gomba nélkül, úgyhogy szedegesd ki egyesével a kis gombadarabkákat a kedvükért. Fakörz.

A forró hangulatot fokozandó, márc. 21-én zajlott a rögbi kupadöntő Írország és Wales között. Fel kellett hoznom a kistévét a konyhába, hogy a főnök meg nagyapó követhesse az eseményeket. :) Nagyon izgalmasan alakult a mérkőzés, de az utolsó percben szerzett góllal hatvan év óta először újra ír győzelem született. Annyira örült mindenki, hogy én is szinte könnyekig meghatódtam. (Igazi győzelmi mámort pedig - mint kiderült - Tony kocsmájában lehet tapasztalni, ahol a vérbeli szurkolók nézik a meccseket. Úgyhogy holnap nyilván ott nézem a United meccset. Muhaha.)

Kivételesen nem esett az eső az egyik szabadnapomon, ezért sétálni indultam az út mentén. Felkészült vidéki versenyző lévén vittem magammal a fotóapparáT. Néha a lélegzetem is eláll ettől a mesés (hehe) környezettől. A hegyekből tiszta vizű patakokban folyik alá az esővíz. Egy rövid dúdolás erejéig (kispatak, kispatak, a hűs vizű kispatak...) megemlékeztem Uhrin Benedekről is. Remélem, hogy senki nem hallotta, mert a falu összes hűs vizű patakjának vizével sem mosom le magamról a lökött magyar lány bélyegét... Azt már magamnak sem merem bevallani, hogy lehet, hogy kicsit táncoltam is, ahogy Benedek bácsitól láttam. :$

Egyébként ritkán hallgatok mostanában zenét, így szinte tánclépésben haladtam az út mentén, csokorba gyűjtött kedvenceimet hallgatva az mp3 lejátszómon, teli tüdőből kántálva a Szalaiévát meg a Viva la Vidát. :)

Nno. Ez úgy két kilométerre van tőlünk. A háttérben látható házikók nagyjából az egész falut jelentik. És pont a főnököm ül abban a kocsiban, ami közeledik. Természetesen az ő számára már örökre krézi hangériön görl maradok. :) Amúgy a főnököm jó arc. /Az előző is az volt, csak ez jobban tud angolul. Elképesztő, hogy még mindig automatikusan megy a nyalás! ;)/ Mindenhez ért, nem parázik semmin, és sokat tud inni anélkül, hogy meglátszana rajta. Ja igen, a menyasszonya egy tündéri csaj! Ő az egyedüli, aki nem Éminek, hanem Eminek hív (megjegyezte az Emmy-díjról). :D Két napja elesett a lépcsőn, elszakadtak a nemtommilyen szalagjai a jobb lábában. Ahogy abbahagyta a sírást, első dolga volt, hogy elnézést kért tőlem, amiért megijesztett a zuhanással. Ilyet én még nem pipáltam!

Ezt meg csak azért, hogy lássátok, nem én vagyok a hülye - tényleg többféle írásmódja létezik a falu nevének...

És át akarok jutni a túloldalra is, mert az is nagyon széééééééééép!

Finn kutyust megtámadták az idióta szomszéd kutyái, össze kellett varni az egyik lábán a bőrt, úgyhogy most lábadozik szegény a szomszéd városban.

És végre sikerült a húsvétot anélkül átvészelnem, hogy bárki is undorító pacsulit öntött volna a fejemre. Sőőőőőőőt. Most az egyszer nem én adtam csokitojást a locsolóknak, hanem én kaptam két strucctojás méretűt a főnökömtől meg az apukájától. Mert megérdemlem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.