Vad wicklowi túra
2008.12.29. 03:47
Minden mást félretéve következik képes úti beszámolóm a mai napról. Az történt ugyanis, hogy kiruccantam Wicklow megyébe, Írország kertjébe. :)
A túra reggel kilenckor indult a Dublini Turisztikai Központ elől. Amikor elindultam a lakásból, akkor még konkrétan sötét volt. Az utcán egy lélek sem járt, forgalom nuku.
Meglepő módon a turisztikai központ tulajdonképpen egy templom, mégpedig a Suffolk Streeten (Dublin2) található Szent András-templom.
A túra egyik jellegzetessége, hogy mindent a buszsofőr intéz: beszedi a pénzt, idegenvezet, szórakoztat, sztorikat mesél, énekel - és énekeltet. A mi sofőrünk iszonyat jófej srác volt! Megérkezett a busz, kiszállt egy szál pólóban, a vezetői ülés mellet pedig ott figyelt egy üveg Jameson whiskey. 'Stephen is my name' - mutatkozott be jól érthető angolsággal és abszolút el volt ragadtatva minden részvevőtől. Induláskor mindenkit megnyugtatott, hogy az íreknél bevett szokás reggel bedobni egy-két felest, csak hogy szélesebbnek tűnjenek az utak. :) De egyébként sincs okunk aggodalomra, mivel a mi jó kis merci buszunk olyan, mint David Hasselhoff a Baywatchban: ha a helyzet úgy kívánja, behúzza a hasát. :) És ekkor a busz még egy métert sem gurult! Az utak pedig valóban keskenyek.
A Liffey fölött az O'Connell-hídon mentünk át, Európa egyetlen olyan hídján, ami szélesebb, mint amilyen hosszú. :) Miközben némi dublini városnézéssel egybefűzve begyűjtöttük a máshol felszállókat, Stephen röviden vázolta a nap programját. Az írek közkedvelt szóhasználatával élvén minden szakaszhoz hozzátette az -ish toldalékot, amit úgy lehet értelmezni, hogy ha itt valaki azt mondja, hogy van egy "30 minutish" dolga (vagyis kb fél órányi), akkor lehet, hogy 30 perc múlva látod viszont, de az is lehet, hogy csak 4 óra múlva. :)
Végighaladtunk a Windmill Lane-en, ahonnan a U2 is indult. Az egész utca Bonoék tulajdona, valószínűleg az egyetlen környék Dublinban, ahol örömmel fogadják ha a zenei zarándokok graffiti formájában róják le tiszteletüket. :) Kalauzunk szerint a legjobb módja az ország megismerésének, ha a központon kívül térünk be néhány kocsmába. Nekem is feltűnt, hogy a városközpontban csak külföldiek vannak, és Stephen magyarázattal is szolgált: bent túl drága a pia az íreknek (főleg mivel nem csak egy-két pohárkával isznak naponta). Szóval, ha vegyülni akarunk a helyiekkel, akkor sipirc ki a központból, és nyomás egy pub-ba! Ha meg még ismerkedni is akarunk, akkor "just lower your standards!", (vagyis: add alább) hangzott a jótanács. :)
Az első megállónk Dún Laughaire [daan líri] volt. Ez a kikötőváros azonnal belopta magát a szívembe a háborgó Ír-tenger látványával, a két, mérföldnyi hosszú gránit kikötőfalával, a hatalmas kompjával.
Tőle 1 km-re Sandycoveban található a Martello-toronyerőd (1. kép), amit a brit hadsereg épített egy esetleges napóleoni inváziótól tartva, és napjainkban a James Joyce Múzeumnak ad otthont. A toronyerődtől délre van a Forty Foot strand. Nevét a toronyban állomásozó 40. gyalogosezredről kapta. Errefelé hagyomány a reggeli fürdőzés, ottjártunkkor is ugrották a fejeseket a vízbe a pocakos papák (2. kép).
Ismét buszra szállva elindultunk Wicklow-megyébe. Stephen idevágó megjegyzése: "Ha ellátsz a wicklowi hegyekig, akkor esni fog. Ha nem, akkor már esik." Wicklow fantasztikus statisztikát tudhat magáénak: egy évben 275 csapadékos nap van. Ami pedig a hegyeket illeti: ami meghaladja a 600 métert, az már hegy. Utunk Avocába vezetett, egy aprócska faluba, ahol az ország legrégibb textilmalma működik, és szemérmetlenül drága portékákat kínálnak a turistáknak. A település másrészt onnan lehet ismerős (egyikőtökről sem feltételezek ilyen ismereteket - persze magamtól eltekintve), hogy itt forgatták a BBC Ballykissangel című sorozatát, amelyben bizony Colin Farrell is feltűnt. (Ez komoly! Láttam egy részt két-három éve, és abban is szerepelt.) Egy pillanatra megálltunk Glencreeben, ahol egy bolton és egy szállón kívül gyakorlatilag semmi sincs - még kocsma se! Az ország újraerdősítésén dolgoznak errefelé, főleg tölgyfélékkel. Az út mellett szerényen húzódik meg a német katonai temető, amely a két világháború idején elesett 134 német tengerésznek és pilótának állít emléket.
Ezután rátértünk a keskeny Military Roadra (hadiösvény 1798-ból), ami a Wicklow-hegység legeldugottabb részein kanyarog 30 km-en át, és olyan kilátást biztosít a vidékre, amire még most is keresem a szavakat. Elhagyatott mocsár- és lápvidékek mindenféle növényzettel benőve vagy teljesen kopáran, hegyek-völgyek, mélyben megbúvó tengerszemek. Nem az a vidék, ahol szeretnék egyedül eltévedni, mégis lélegzetelállító érzés ahogy az ember ráébred önnön jelentékenytelenségére a nyers természettel szembesülve.
Ez a félkopasz csávó amúgy nagyon a bögyömben volt! A buszon mindig más helyre ült, és külön élvezetet jelentett neki, ha párokat, családokat szakított szét. Itt is hogy belepofátlankodik a képbe a gusztustalan kabátjában! Le kellett volna löknöm a hegyről...
Ezután a megálló után Stephenünk minden felnőttkorút (vagy szülői jóváhagyással fiatalabbakat is) két cent Jameson whiskey-vel várt a buszon. Slåinte! [slancsaa] azaz Egészségünkre! /Magánjellegű közlemény: tuti, hogy a pénzemet nem whiskeyre fogom költeni! Az íze még csak hagyján, de még 12 órával később is érzem hol folyt le a torkomon. Attila, nem tudom mit szeretsz benne, de biztos jobban értesz hozzá.../ A whiskeyt egyébként azért adta Isten az íreknek, hogy ne akarjanak világuralomra törni. :)
Jah igen, a nóták! A srác jól nyomta, és mi is igyekeztünk, de inkább keresek videót a dalokkal. ;)
Na ezt például mutogatni kellett, de szerintem nem sokan értettük, hogy miket is mutogatunk. Lápvidéken haladtunk át éppen, és a szöveg helyszíne is ilyesmi. Felsorolós a nóta, dalszövege fellelhető a neten. Lényeg, hogy a lápon van egy fa, a fának van ága, az ágnak van gallya, azon van egy fészek, abban egy tojás, a tojásban madár, a madáron toll, a tollon pedig egy bolha. :)
Danolászás közben újabb megállóhoz érkeztünk. A Tay-tó (Lough Tay) alattunk a mélyben (mégis 475 méterrel tengerszint fölött) sötétlett. A vize a magas vastartalom miatt ilyen sötét. Ez a víz az egyik fő alapanyaga a híres Guinnessnek. A terület a Guinness család tulajdona, akik úgy voltak vele, hogy ha már a tó vize színre a sörre hasonlít, a meder formája meg egy szép söröspohárhoz, akkor már semmibe sem telik nekik hozatni néhány mázsa homokot a partra. Hogy miért? Nézzétek meg, és tippeljetek!
A Stephenhez hasonló idegenvezetők jóvoltából ezt a tavat a turisták csak Guinness-tóként ismerik. De azért tényleg nem semmi, ezt aláírom. :) A magas vastartalom miatt állítólag a várandós nőknek javasolták napi egy pint Guinness elfogyasztását. Nem kell hát csodálkozni azon, hogy minden ír alkoholista, mivel eleve így jöttek világra... (Persze ezzel a Stephen fiúval óvatosnak kell lenni, mert könnyen előfordulhat, hogy a szórakoztatás a hitelesség rovására megy.)
A Military Roadon haladva áthaladtunk egy kis patak fölött is. Ez a kis vizecske megerősödve már ismerős lehet Nektek: ez itt bizony a Liffey! Csak itt még gyerek.
A Wicklow-hegység számos filmsikerhez szolgált helyszínül. Itt forgatták például a Rettenthetetlen, a Ryan közlegény megmentése, a Michael Collins, és a P. S. I love you egyes részeit is. Sőt, azon a helyen jártunk is, ahol a Holly olvassa Gerry levelét-részt felvették. :) Hazafelé pedig akár be is kopoghattunk volna Daniel Day-Lewishoz, ugyanis a háza előtt gurultunk el. De a környéken van háza Bononak, Enyának, Eddie Irvine-nak és több hírességnek is. (Íven Mekgregornak NEM.)
Ebédelni megálltunk egy Laragh nevű faluban, majd erőre kapva haladtunk tova Glendalough irányába. Ketten elkószáltak Laragh-ban, de mivel összesen két vendéglátó egység volt a környéken, gondoltuk összeszedjük őket útközben. Fel is tűntek rögtön baloldalon, a sofőr meg azt mondta, hogy "na akkor ezek mellett most elgurulunk szépen, mindenki nézzen jobb oldalra!" Nagyon jó móka volt, főleg, hogy most az egyszer a buszon voltam, és nem azok között, akik lemaradtak róla. :D
Glendalough [glendolak], azaz a Kéttavak völgye az ország egyik legszebb zuga. Nem csupán a 6. században épült monostorépületei miatt, hanem a nevét adó két tó, illetve az azokat övező fantasztikus természeti környezet miatt is. Glendalough völgyébe érkezett a 6. század elején egy Kevin nevű ifjú szerzetes, aki mindent adottnak vélt a remeteséghez. Néhány év után követői érkeztek, és rövidesen a hit és tudás központja lett a település. Vesztét is ez okozta, hiszen a vikingek elsőszámú célpontjává vált, akik többször is kifosztották a kolostort, majd 14. század végén angol seregek rombolták le, szinte teljesen. A kolostor főbejárata az Alsó-tótól keletre található. Kettős boltívével ez Írország egyetlen fennmaradt kolostorkapuja.
Ahogy a kapun belépünk, a sírkertbe jutunk, és ott magasodik előttünk a 10. században épült, 33 méter magas kerektorony. A torony ablakrésein mind a négy égtájból figyelni tudták a fenyegető veszedelmet, és rögtön kolompoltak figyelmeztetésül, ha a vikingek közeledtek.
Az értékeket vagy a toronyba hordták vagy a környező lápvidéken ásták el, hogy ne kerülhessenek a barbár vikingek kezébe. A régészeti leletek többsége ezekről a vidékekről került elő. A sírkertben rengeteg kelta kereszttel díszitett sírkő látható, illetve itt található a kb 7 méter magas Szent Kevin kőkereszt.
A régi épületek közül Szent Kevin konyháját találjuk a legjobb állapotban (a többi tényleg rom csupán). Igaz, valójában nem konyha volt, hanem egyértelműen templom.
Innen indult az a 30 perces(-ish) út, ami megkerüli az Alsó- és a Felső-tavat. Glendalough-ban egyébként nagyon hideg volt, dér borított mindent, és egyáltalán nem éreztem sem az ujjaimat, sem a lábujjaimat - de nyugi, megvan még mind. Az Alsó-tó fölött pára gomolyog (legalábbis ezen a képen), a Felső-tó pedig mélységes békét sugároz.
Itt már láthatóan sötétedett. (Mivel egész jó idővel futottam a kört, megkérdeztem kalauzunkat a színes ajtókról. Ez a kópé Stephen azt mondta, hogy azért kellett más-más színekre festeni az ajtókat, hogy a kapatos írek ne a szomszéd asszonya mellé feküdjenek be a nap végén.)
A jéggé fagyott turisták a túra végén buszra szálltak, elénekeltek még egy dalt, és szempillantás alatt ismét Dublinban találták magukat - ha magamból indulok ki, akkor mindannyian feledhetetlen élményekkel gazdagodva.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mamutka 2008.12.29. 05:45:50
El sem hiszem, hogy ott voltal...
Amugy nagyon szep videk, Szombathely a kozelebe sem er...:)
eszemix 2008.12.29. 22:20:42
Tundefeny 2008.12.30. 19:49:10
Ódri 2008.12.30. 20:40:02
eszemix 2008.12.31. 02:18:16
eszemix 2008.12.31. 02:20:11
ádámbátya 2009.01.01. 00:45:53
cognac&tonic 2009.01.06. 21:58:51
és akkor legjobb a buli, ha... h_nyunk!