Lássuk, mi történt a legutóbbi bejegyzés óta... Nem valami sok tényleges, nagy horderejű esemény, azt előre leszögezhetjük.

A temetésen leégtem kb. 20 perc alatt, persze ez csak este tűnt fel. Miután a kezdeti Piroska-szakasz elhalványult, kulcscsonttól felfelé elöl-hátul egy árnyalattal sötétebb vagyok az újszülött kismalacnál, és ügyelnem kell, ne vegyek fel v-nyakú felsőt, mert igen hülyén mutat a kör alakban árnyalt nyakammal.

Aznap egyébként Galwayben tartottam mozis estét, ahol A lány és a farkas (Piroska és a farkas feldolgozás), valamint a Beastly (Szépség és a szörny feldolgozás) csak igazolta régi gyanúmat, hogy a férfiak mind szörnyetegek. Nnna, erről ennyit. Másnap hazavezettem, majd este, amikor éppen vacsorázni készültem, a főnököm, a rezidens szörnyeteg közölte, hogy "ugye biztos kézzel vezetnéd az autómat?" Ööööö.  Rory dzsipjének (amelyik átment a lábfejemen) elektronikája ugyanis Dublin felé félúton felmondta a szolgálatot, így slusszkulcsostul, tárva-nyitva kénytelenek voltak egy vasútállomáson hagyni. Onnan kellett hazajuttatni, mielőtt lába kél. Főni vezette a dzsipet, én követtem a kisfurgonnal, hogy ha bármi van, kéznél legyek. Kapásból belevitt 6 ismeretlen körforgalomba a drága, kicsit remegett az a biztosnak hitt kéz, sőt 110 felett a láb is, úgy féltem, hogy szem elől tévesztem és Belfastban kötök ki, de rekordidő alatt, sértetlenül hazavezettem a Caddy-t. Csak a raktérben zötykölődtek kicsit a főnök kacatjai. Jah, meg nem találtam a hátramenetet. De üresben épp eleget gurult hátra a kocsi az úton, hogy meg tudjak fordulni. Csak a forgalmat állítottam meg rövid időre. Hehe. :P

Most hétfőn pedig Dublinban voltam, igaz csak a westporti vasútállomásig kocsival, onnan vonattal. Vagyis vonatpótló busszal, mert mikor máskor történne valami, ha nem az év azon napján, amikor én kívánom igénybe venni a vasút szolgáltatásait?! Csak néhány órát töltöttem a fővárosban, amíg cipőt vásároltam a nagylábú boltban. Tortúra volt, mint mindig. Viszont most már van egy pár fehér, illetve piros cipellőm is. Biztos ami biztos alapon vettem pár papucsot is, abból elég a két számmal kisebb is, nem baj, ha elöl-hátul kicsit lelóg a lábam. Ilyenkor azért eszembe jut, hogy pályát tévesztettem (nem is egyszer...), mert ha kitanultam volna a cipőkészítést, akkor jobban jönnék ki ebből a nagy lábon élésből.

Az időjárás egészen a mai napig hihetetlenül kegyes volt hozzánk, ragyogó napsütés, kellemes meleg, hűsítő szellő kényeztette mindazokat, akik valamennyit a szabadban tudtak időzni. (Jelenlévők persze kivételek.)

Mivel a kitartóan szakadó eső elmosta nagyravágyó hegymászási terveimet, kénytelen voltam beautózni a jóléti központba (wellness center, ééééééérted), ahol 50 perc megfeszített konditermi erőmunka után felüdülésre vágyva csobbantam a medencébe. Kb a hatodik hossz után arra lettem figyelmes, hogy egy fiatalember lepkehálóval fekáliát szedeget a medencéből, és rövidesen fel is kérték az úszókat a távozásra, mert a lepkehálós látszat ellenére mégsem lepke volt, amit az egyik gyerek elengedett a víz alatt. Ez milyen mesébe illő fordulat? Hmmm, kiskoromban olvastam az A lány, aki kenyérre lépett címűt. Úgyis a feldolgozások korát éljük, az én sztorim lehetne A lány, aki sza*ban úszott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.