Lassan de biztosan gyógyulgatok, csak a saját hangomat ne kéne hallanom... Eddig elég csendesen telt a hét - mármint házon belül. Kint szinte orkán erejű szelek tomboltak (tompótáztak, ahogy Csibi mondaná), és természetesen az eső is dézsából öntve szakadt. Ma viszont csak párszor eredt el, és nagyon szép napsütéses időnk volt. Délben át kellett mennem a főnökömmel a szomszéd városba is ügyeket intézni, és útközben millió kisbárányt láttam a mamájához szorosan odabújva vagy a többi tesóval barátkozni. Vannak fehérek, olyanok, amelyeknek csak a lábai feketék, sőt még egy feketebárányhoz is volt szerencsém! Nem rajongok értük, de azért a kölyök állatok csak cukik mán na! Aztán jó sokáig játszottam a kutyusokkal, üldögéltem kicsit a nemrég festett kerti padon, gyönyörködtem a tájban. Szerencsés lány vagyok, arra jutottam. :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.