Miután a hét eleje eseménytelenül telik, két teljes szabadnap vár eltöltésre. 28 napja esik szüntelenül az eső, ezért inkább szobafogság jelleget ölt a szabadidő, és mivel a fűtés csak reggel 8-tól 10-ig, illetve délután 6-tól 10-ig megy, a szobáink jégveremmel azonosak. Számomra az egyetlen élhető megoldás, ha ezeket az órákat szorosan takaróba csavarva, mély álomban töltöm. Egy kis dvd-zés, olvasás még belefér, de egy idő után képtelen vagyok fagyott ujjaimmal lapozni. Nem igazán történnek említésre méltó események, ezért tudtam csak egyperceseket összehozni.

 

 

 

 

Nem csoda, ha a fagyos, eseménytelen napokon megváltásként vesszük, amikor Rory-val tarthatunk bevásárló- vagy orvos-látogató körútján. Igaz ugyan, hogy felesleges dolgokra szórjuk ilyenkor a keresetünket, mégis megéri kiszabadulni pár órára. A múltkor is két hatalmas szatyornyi cuccot (elnézést, czuczzot) sikerült összeharácsolnom (beleértve a szüleimnek szánt karácsonyi ajándékot, hú, lesz itt boldog harácsony, meg lepetés, meg minden), és amíg Rory-val beszélgetve azokat igyekeztem valahogy bepasszintani a hátsó ülésre a többiek táskáival egyetemben, ő elkezdett gurulni az autóval. Át a bal lábfejemen. Igyekeztem higgadt maradni, jeleztem problémám jellegét, mire megállt. Épp a bal lábfejemen. Érdekes módon nem éreztem fájdalmat, csak meglepő érzés volt, hogy gyakorlatilag oda vagyok szegezve az aszfalthoz. Miután R. látta, hogy továbbra is szorult helyzetben vagyok, szépen hátratolatott pár arasznyit és így kiszabadultam. Egy darabig kicsit zsibbadt volt a lábam, meg ahogy a nagy súly megszűnt, úgy tűnt, mintha nem is lenne egyáltalán. (Bemutatót tarthattam volna a hülye járások minisztériumában...) Olyasmi érzés, mint mikor hazaérsz a hétvégi nagy bevásárlásból, és a nehéz szatyroktól megválva a karjaid mintha emelkedni akarnának. Csak épp ez egy landrover dzsip volt szatyor helyett… Szóval mindent egybevetve nagy szerencse, hogy sérülés nélkül megúsztam. És véééééégre sikerült betörni azt a nájki cipőt, ami mindig is törte a bal lábam. Most aztán jó puha lett.

 

 

 

Anyukám elhozta Dublinból az Edwardos bögrémet. Ahányszor ráesik a tekintetem, kicsit még mindig elpirulok. És végre tiszteletben tartják a magántulajdonomat. Mert ebből a bögréből aztán rajtam kívül senki nem iszik, nem úgy, mint az előző kutyusosból!

Elvileg hétfőn kellett volna megnéznem a szaga második részét, de gondolom a folyamatos felhőszakadás és 110 km-es erősségű szél miatt a többiek sem mentek, ezért nem jelentkeztek. Hú, nagyon rég voltam utoljára moziban. :( Ezt a filmet viszont tényleg nem szeretném kihagyni.

Nem tudom egyébként mivel magyarázni (a sötét, vérszomjas lelkemen kívül) ezt a vonzalmat a vámpír tematikájú történetek iránt. Csak ahogy ebben az apró szobában körbepillantok, leltárba vehetem a fent említett bögrét, az első film rajta van a laptopomon, megvan két példányban dvd-n (a másodikat úgy küldték, ez enyhítő körülménynek számít), a negyedik kötet is itt van karnyújtásnyira, filmzenék a lejátszón. Továbbá dvd-n a True blood első széria, a 30 days of night, a Let the right one in, és egy másik vámpír témájú könyv, amit még Dublinban rendeltem meg. Ja igen, meg egy csomó poszter, ami különböző újságokban volt, meg egy Edwardos táska, ami szintén egy magazin mellé jött ajándékba (amit egyébként kizárólag a melléklet miatt vettem meg.) Ehem. De ezek csak úgy vannak, nincs teletapétázva a fal vagy ilyesmi.

 

 

 

Valamelyik nap eszembe jutott a süti, amit Peti és Pulcsi sütött, és hirtelen nem is tudtam sírjak vagy nevessek. Végül persze inkább jókat mosolyogtam, ahogy elképzeltem amint Nyuszi konyhájában sürögnek, és ahogy sorra jöttek az emlékek, képek-képek. Kereken egy éve jöttem el Szombathelyről. Hiába no, a távolság meg az idő tényleg mindent megszépít, pedig többnyire nem is szorulnak korrekcióra az emlékeim (már ami a barátokat illeti). Szép évek voltak azok, csakhogy a vége felé nyomasztott, hogy egy helyben topogtam. És talán most sem igazán jutok előbbre a nagybetűs Életben, viszont legalább a környezetnek pozitív élettani hatásai vannak, nem is beszélve a továbbfejlesztett látványvilágról… Bár lehetséges, hogy ezzel sem értene egyet mindenki, mert a látvány (már ha épp nem szakad az eső, és nem süvít 140 km/órával a szél) azokat az időket idézi, amikor első multimédiás ismeretek óráimon ismerkedtem a Paint programmal …

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nna, el is készült a mű. Anyukám biztos ráismer a környékre. Ja és mielőtt szó érné a ház elejét: elismerem, hogy gyakorlatilag azóta is (immáron 17 éve) az „ismerkedem a Paint programmal” fázisban vagyok. (A bal alsó az nem nyúl, hanem kos! A fölső meg épp lefekszik.) Viszont a képbeillesztés már nagyon tutin megy! Ugye, Peti? :)