Ismét jelentkezem (ezúttal a hotel vezetéknélküli hálózatán élősködve). Közben úgy tűnik, vége a főszezonnak. Néha akad pár szabad órám napközben, amire kb május eleje óta nem volt példa. Tegnap viszont beköszöntött a vénasszonyok nyara: 6 hét folyamatos égi áldás után egyszer csak elállt az eső és a nappali csúcshőmérséklet kemény 21 fok! Kánikula van, kéremszépen. (Inkább nem gondolok bele, hogy télen minimum ennyi a szobahőmérséklet otthon.)

 

Na, miről nem számoltam még be…

Egyik éjjel, miután végeztem, kivittem a szemetet, és elbattyogott mellettem egy róka!

Két teltházas estén debütáltam az étteremben mint felszolgáló!!! :) Én mondom, felért egy kiadós szaktesis aerobic-kal, kivéve, hogy a zene valami instrumentális spanyol izé volt, nem holmi dübzidübzi. Szóval, a rendelés-felvételen kívül mindent rám bíztak: ültetés, evőeszközök, felszolgálás, illetve felvehettem pár desszert rendelést. (Főételt azért nem, mert dunsztom sincs a különböző halfajtákról, ha esetleg rákérdezne valaki. Meg hát a helyi arcokat sem ismerem, hogy elédelegjek velük alkalomadtán.) Kemény meló ez, annyit mondhatok! Ámbátor! Szeretnek és megbecsülnek. Szavakkal ki sem fejezhető, mennyire jólesik ezzel a tudattal éldegélni a világ ezen gyönyörű vidékén.

 

Ami a néhány hónappal ezelőtti debütálásomat illeti: szeptember 20-án kerül adásba az a tévéműsor, amit itt forgattak. Az első részben elég durván lealáztak egy másik hotelt, úgyhogy most kicsit idegesen várom, hogy nálunk mit alkottak. Az tuti, hogy kellemes napokat töltöttek itt, remélem, hogy a szobákkal kapcsolatban is mindent rendben találtak, mert ha nem, akkor az az én bűnöm lesz.

 

No de hogy az élet kevésbé napos oldaláról is szó essék:

-          A közösségi házat pár hónapja egyik napról a másikra bezárták, (költségvetési megszorítás valami álszöveg mögé bújtatva), így örökre nálam marad 7 könyvtári könyv, és egyéb forrásból vagyok kénytelen olvasnivalót beszerezni.

-          Mivel (mint mondottam) vége a nyári rohamnak, esténként kihalt a falu. Egyik este például csak a pultos srácot találtam a kocsmában, aki – egyéb tennivaló hiányában – egyesével jelentette be a záróráig hátralévő perceket a kóbor kuncsaftnak, azaz nekem.

-          Az eddigi tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a németekkel mindig van valami gubanc: követelőző, bunkó egyedek tiszteltek meg a jelenlétükkel az elmúlt hónapokban. Az egyik csoportvezető például sosem zuhanyozik (irdatlan szaga van, és a szoba is két napig bűzlik a távozása után), mégis panaszt tett a szobák tisztaságára. (Elmondanám, hogy a saját hajukat kellett kiszedegetnem a lefolyóból…) Az ezelőtti csoportban reggel összevesztek a teán. Két-három ember jelezte, hogy nem hagyományos, hanem zöld teát szeretne, ezért kivittem nekik egy egész kannával. Valaki a kanna után nyúlt, mire a másik rádörrent, hogy a zöld teát ő rendelte. A legutóbbi bagázsban meg volt egy csávó, aki reggelente egy szó nélkül a pofámba tolta a tejes ibriket (vagy használhatnám akár a „köcsög” szót is - a tejes izére meg a csávóra is!). Még csak annyit se mondott, hogy Milch bitte vagy valami. Mondom, oké ha nem beszél angolul, de azért ennyire tirpák hogy lehet valaki?! Aztán mielőtt kijelentkezett, odajött hozzám és tökéletes angolsággal közölte, hogy előző este a főnököm anyukája ígérte neki a házi barnakenyér receptjét. Próbáltam neki úgy odaadni a lapot, hogy legalább az ujját megvágja vele, de ilyen mutatványokban nyilván csak én jeleskedem (például ki más járhatna úgy, hogy az elektrosztatikussá vált textília minimális töltését az mp3 lejátszója egyenest a fülkagylójába vezeti, enyhe áramütést okozva…), így sérülés nélkül távozott.

-          Ma igazán fájt volna a fogam egy jófajta Sarokházas somlói galuskára. Egyébként eddig csak egyszer hiányzott a hazai koszt: újévkor a kötelező éjféli virsli, meg a karácsonyi tatár bifsztek. Meg valamelyik nap eszembe jutott a kakaós csiga, de azt amúgy is ritkábban ettem már a végén, szóval csak tovasuhanó gondolat volt az egész. Az új indiai séf érkezése óta fejedelmi ellátásban van részem. És valóban úgy szólítanak néha étkezéshez, hogy „Amy hercegnő, az étek előállt.” : )

-          Októberben jön az anyám! Óh, anyááááááááám. Majd jóóól megobzerválja itt nekem a békés kis életemet.

-          És már megint ezer éve nem jutottam el moziba. Brühühű. Dvd-n viszont megvettem a Let the right one in-t, ami könyvben marhára tetszett, de a film kiábrándító volt.