Bevallom, üdítő ez a remete-élet. Ha a helyzet megköveteli, akkor pörgés van, de egyébként néha úgy gondolok magamra, mintha házikója kapuja előtt botjára támaszkodó, ráérősen nézelődő öregember (nem vénember) volnék. Nem tudom mennyire sikerült ezzel illusztrálni a hely és az itteni élet hangulatát, de tény, hogy szinte végtelen nyugalom és bölcsesség szállt meg. Pedig hol vagyok még attól…

 

Továbbra is elérhetetlenek számomra a külvilággal való kapcsolattartás modern lehetőségei, sőt, napokon át az egész falu csak élőszóban kommunikálhatott, lévén, hogy zavar keletkezett az egyetlen mobil hálózat szolgáltatásában, és tegnapelőtt a földi telefonvonal is szabadnapot vett ki.

 

Mindeközben két napig egy 10 fős forgatócsoport szállta meg az éttermet. A nemzeti tévé szállodák és éttermek látogatására és fejlesztési ötletekre szakosodott műsora forgatott nálunk. Jó véleménnyel voltak a körülményekről, néhány szoba átfestését javasolták, de semmi drasztikus változtatást nem kértek. Aláírtam a beleegyező nyilatkozatot, hogy benne legyek a tévében, de igyekeztem kitérni a kamera látószögéből, ezért nem hiszem, hogy valaha is viszontlátom magam a képernyőn. :)

 

Az új séf pont ezt a kaotikus időszakot választotta távozási szándékának bejelentésére. Valahol megértem, hogy halálra unja magát. Alig van rá szükség, mert még kevés a vendég, Rory (ő a főnök apukája) lerobbant, úgyhogy tanítgatni se tudta. Olvasni nem olvas, sétálni nem szokott, habár az idő elég rémes volt: ki sem teszi a lábát épeszű ember ilyen viharokban. Inkább visszamegy a fővárosba, ahol várja az internet és az éjszakai élet.